2011. június 1., szerda

Orbán beszéd és olvasata

Tetszett
A Viktor beszéde, úgy ahogy volt tetszett. Mert a hülye is tudja, hogy a második Orbán kormány - kétharmad ide vagy oda - egy nagy orrossal kezdte a kormányzást, melyet Brüsszelben kapott az úgynevezett hiánycél kapcsán, azaz rá lettek szorítva az úgynevezett nagy ellátórendszerekhez való hozzányúlásra. Szembe kellett nézni, sőt menni azzal, amit eleddig a gengszterváltás utáni valamennyi kormány elkerült, a "cuclizmus vívmányaival", az osztogatós ingyen ebédekkel, a nagy és fenntarthatatlan rendszerekkel. Azzal a sárkánnyal, mely most is láthatóan ott rágcsálja a Mediterránumot, Észak-Afrikát (az arab világot) és Dél-Európát (görögök, portugálok, spanyolok). 
Különösen tetszett, hogy Orbánnak újra van ellenségképe és az nem én vagyok, a lekommunistázható, az ánti rendszerben tehetsége folytán pozíciókat betöltő parasztivadék, a kisdobos, úttörő, KISZ-es és munkásőr, mára mindebbe belerokkant rezignált nyugger. Az ifjútörökökről - értsd Jobbik - mindez még messze el nem mondható, ugyanazokba a szaros tócsákba lépnek őszinte kék szemekkel szellemi és politikai rövidnadrágosként, amibe anno a fidesz politikai tojáshájjal a seggén. Mondhatnók életkori sajátosságnak is mindezt, ha atyaként adhatnók két egyforma pofont nekik, hogy tanuljanak. 
Igen. Magyarországon a belső ellenség a félelmetesebb és a hatalmasabb most, nem a külső. (Mert már a spájzban vannak.) 
Orbán szerint az ellenség az, aki ha nem mi győzzük le, úgy ő győz le minket. Igazat szól. 
Eladósodottság
Név szerint az eladósodottság (ami persze a külső és belső ellenfelek rafkós munkásságának hozadéka, itt vannak a spájzunkban és lassan ők adják ki a nyíregyházi nagymama befőttjeit is kölcsönbe), az adósrabszolgaság, mely a nemzeti és családi létet veszélyezteti. Megnyilvánulási formái elsőként az államadósság ( 2 milla per kop). Lám-lám. A görögök vagyonát a gyarmatosítók most akarják elhappolni az államadósságuk fejében.  Nálunk pedig a devizahitelesek, a közműtartozók egyre növekvő tömegei vagyonkája elárverezése a tét. Ám ne felejtsük a barrikád két oldalát sem. Vannak az eladósítók és eladósodók. Akik a mi bránerünkkel vernék a csalánt! Akik az egymásnak okozott kár megtérítését tőlünk követelnék. Kapja is meg mindenki azt, ami neki jár!
Munkanélküliség
Másik hatalmas ellenségünk a munkanélküliség. Bizony termelés és szolgáltatás, azaz munka nélkül nincs boldogulás. A munka világa, a boldogulás útja. Alternatívája az eladósodottság, az adósrabszolgaság, mind a családjainknak mind a nemzetnek. Lehet választani. 
Két millió koldus országa? 
A proletár létbe, zsellérsorba  süllyedő egy millió és a társadalmon kívüliségbe (a munka és településeink világán kívülre) szoruló roma tömegek, a másik egy millió. Két millió koldus országa! Bizony itt már a "lét a tét". A család és a nemzet léte. Egy nemzetet leigázni fegyverrel és adóssággal lehet. Nekünk a adósság tőrét szorítják a torkunkhoz. Bizony. A Moszkvai "nagynéni" tankkal, az amerikai "nagybácsi" bankkal jött. Gyarmatosítani. Hej indiánok, hej bennszülöttek!
Politikai ellenfelek
A politikai ellenfelekkel szőr mentén bánt Viktor. Nem nevezte nevén sem a zsidó paranoját (fasisztázást, rasszistázást, holokausztozást) mely folyamatosan és rendszeresen nemzetárulásba torkollott és torkollik a magyar történelem során. Ugyanazok - ugyanaz a jellem - voltak a habsburg, a szovjet és most az euro-atlanti elnyomók - és kizsákmányolók kiszolgálói, csatlósai, pribékjei e honban.  Ők a Buzgó Mócsingjaink. Igazi Trebitscheink. Hiszen a magát különállónak (sőt kiválasztottnak és különbnek) definiáló kisebbség törvényszerűen és tömegesen - megkülönböztetett tisztelet a kivételnek - a mindenkor aktuális birodalom ölébe ugrik és ott dorombol, felfele nyal és lefelé tapos. Az ilyen - felfoghatatlan és undorító módon - felfele nyal a lágy meleg szarig és lefele tapos a betonba. Ám legyünk igazságosak, nem csak a zsidó, hanem az összes hungarofób, az összes kebelünkön melengetett kígyó. Nem mellékesen e kígyók állnak minden nemzetközi (és globális) megtévesztő mód baloldalinak avagy liberálisnak hazudott szerveződés és szervezkedés mögött nem csak Európában, hanem a világon. E kígyóknak Négy Mancsa is van. E kígyók az úgynevezett nemzetközi jogvédő szervezetek hazai aktivistái. 
Nyilván a másik komoly ellenfél saját radikális hülyeségünk. Türelmetlenségünk, a kapkodó és igazságkereső élni akarásunk. Az önsors rontó radikalizmusunk. Kevélységünk és türelmetlenségünk, mely minden ifjú nemzedékünk jussa:: a hozzá nem értés bátorsága. Mert hol is menetelnek, masíroznak önkénteseink, fiaink? Jobbak kihúztak Nyugatnak pénzt keresni. Dokik most készülnek tömegesen és szervezetten. Aki meg nem tud kimenni az ugye a cigánysoron? Az apró garázdákat, a kis tolvajokat, a szerencsétlen megélhetésieket szuttyogatják - akik ugyanúgy áldozatai a gyarmatosítóknak - és nem a bankokat veszik békésen körbe, kerítik be, ezzel is előnyösebbé téve a magyar kormány tárgyalásait az adósságcsapdáról és az eladósításról. Lám, az IMF nagy hatalmú főnökét is lecsukták! Pedig ugyan mi volt az az afro-amerikai nyújorki szobalányon megvalósított kettő orális és egy anális aktus ahhoz képest, amit most százezreinkkel tesznek itt minálunk? 
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

T.bácsi írja:
Ismét sikerült egy jó kis zsidózást beleszerkeszteni a műbe. Kár volt érte, mert egyébként érdekes lett volna a gondolatmenet.