2009. február 20., péntek

Papa: Az enyingi klán zsebre vágja a rendőrséget

Sándor István szerint a romló gazdasági helyzet csak erősíti a bűnbandákat Magyarországon.
Marian Cozma veszprémi meggyilkolása után a figyelem Enying és az ott működő bűnözői klán felé fordult.
De kikből állnak ezek a bandák, és hány van az országban? Milyenek a módszereik, és miért nem tesz a rendőrség semmit ellenük? Az egykori főnyomozót, Sándor Istvánt, a Papát, nyugalmazott rendőr alezredest, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozóját kérdeztük. Az exrendőr szerint a rendőrség tehetetlen, a bűnözők csoportjai anyagi és fizikai értelemben is erősebbek a rendőröknél. A veszprémi gyilkosság csak rövid szünetet jelent, rövidesen megint minden úgy megy, mint korábban.
Hány, az enyingihez hasonló klán működik az országban?
Nagyon sok. Szinte minden nagyobb városban. De inkább összeverődött csoportnak nevezném őket. Nem túl jól szervezettek, inkább egy-két ember által jól irányított, bűnözésre hajlamos fiatalok bandájáról van szó.
Mennyire kötődnek a cigánysághoz ezek a csoportok?
Van, ahol az etnikumból állnak össze a csapatok, máshol vegyesen. De a bandák nemcsak a cigányokra jellemzők, ezek a csoportok a megélhetési bűnözés miatt szaporodtak el. Egy-egy pénzesebb, rutinosabb bűnöző maga köré gyűjti a fiatalabbakat, fillérekért felbéreli őket, miközben magának erős bázist épít ki; a nagy sereggel meg tud félemlíteni embereket, embercsoportokat. Budapesten is van olyan bűnöző, aki két-háromszáz embert tud mozgósítani. A szervezet hierarchikusan van felépítve, a vezetőkhöz nehéz eljutni, mert addig tíz-tizenkét szűrőn kell keresztülmenni.
Akiket Ausztriában elfogtak, mert a gyanú szerint leszúrták Marian Cozmát, milyen pozíciót foglalhatnak el a bandában? Nyilván nem ők a vezetők…
Biztos, hogy nem. Ők katonák. Erőszakos bűncselekményekre vannak felfogadva, ők azok, akik bizonyos célok elérése érdekében megfélemlítik az embereket. Hasonló eset fordult elő néhány hónappal ezelőtt Kecskeméten: bementek húszan-harmincan egy szórakozóhelyre, és szétszúrtak három-négy embert. De említhetném Pécset, Biatorbágyot, teljesen mindegy, melyik várost mondom, mindenhol megtalálhatók.
Miért érezzük úgy, hogy a rendőrség semmit sem tesz a bandák ellen, a veszprémi késelés gyanúsítottjait is ismerték korábbról?
Épp az a szomorú az egészben, hogy a rendőrség mindenről tud, de csak statisztál, vagy tehetetlenül nézi az eseményeket.
Olyat is hallani, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás van a klánok és a rendőrség között.
Nem nevezném megállapodásnak, inkább tehetetlenségnek. A bűnözői csoportok ki tudták nőni magukat, és büntetlenül csinálhatnak szinte bármit. Még ha a rendőrség szeretne tenni is valamit, nincs meg hozzá az ereje. A bandavezetők gazdaságilag erősek, a magyar rendőrség meg a béka segge alatt van. Elég csak megnézni a rendőrök átlagéletkorát: büszke a főkapitány, hogy huszonöt és harminc között van az állomány. De az annyit is ér! Másrészt sok az áruló a rendőrségen belül, mert a bandák meg tudják venni a gyenge láncszemeket. Pedig az elkövetőket kisebb balhékért is bíróság elé kellene állítani, és így megelőzhető lenne a nagyobb balhé.
A kisebb balhék miatt eddig miért nem lehetett bíróság elé állítani a bandatagokat? Miért hunynak szemet a rendőrök bizonyos bűncselekmények fölött?
Oda se mennek. A húszkilós rendőr elesik, ha a szél megfújja. Hogy merne odamenni a kigyúrt izomagyúak közé, akik vannak öten, hatan vagy tízen? Megeszik, mint a kiflit.
Gyúrjanak jobban a rendőrök? Vagy mit lehet ez ellen tenni?
Semmit. Akinek valamirevaló esze van, az nem megy rendőrnek, inkább más munkát választ, ahol megbecsülik, és megkeresi a pénzét. Annyira szétverték a rendőrséget, hogy a fiataloknak nincs is kitől megtanulniuk a szakmát, illetve a külön műfajnak számító operatív munkát. Pedig mindenféleképpen operatív információk szükségesek, így lehetne bomlasztani a csoportokat.
Hogyan változtathatja meg a rendőrség és az enyingi klán viszonyát a veszprémi gyilkosság, illetve a két gyanúsított elfogása?
Sehogy. A rendőrség csak tűzoltást végez.
Ugyanúgy folytatódik minden, mint korábban?
Persze, az élet megy tovább. Akik nem voltak benne a veszprémi gyilkosságban, azokat nem vonják felelősségre. De van egy életszínvonal, amelyet tartani szeretnének, és mivel munkájuk nincs, másképp teremtik elő a pénzt.
Rögtön a rendszerváltás után megjelentek Magyarországon a bűnöző klánok?
A kilencvenes évek közepén, igazából az olajbűnözéssel egy időben épültek ki a csoportok. A piti bűnözők nagy pénzhez jutottak, a pénzzel hatalmuk lett, meg tudtak venni embereket, ki tudták fizetni a katonákat. Előtte nemigen volt ilyesmi.
Milyen bűncselekményeket követnek el?
Drogkereskedelem, védelem, uzsora, a leggyakoribb eszközük pedig a megfélemlítés. Például azért félemlítenek meg valakit, hogy ne induljon el egy pályázaton, mert az a banda vezetőinek érdekeit sértené. De mondok egy másik példát: sok árverést már az interneten tartanak, de nem mindet. Van mondjuk végrehajtási árverés, és ne adj’ isten összejátszanak a végrehajtóval. Odamegy nyolc-tíz ember, nem engedik be a többi licitálót, és bagóért hozzájutnak például egy ingatlanhoz.
Milyen módszerekkel szoktak jobb belátásra bírni valakit? Nyilván nem gyújtják föl egyből a házát…
Nem gyújtják fel egyből. A legcélravezetőbb a megfélemlítés. Beígérik a verést, gondoskodnak róla, hogy elromoljon az illető autója, vagy elmondják neki, merre szokott járni a gyereke vagy a felesége. Ez pont elég ahhoz, hogy összeszarja magát az ügyfél. A család a legérzékenyebb pont.
Mennyire gyakoriak a rivális klánok közötti összetűzések vagy akár gyilkosságig fajuló leszámolások?
Erre nagyon vigyáznak, inkább megpróbálnak kiegyezni a vezérek. Nemigen konfrontálódnak, mert akkor meg kellene osztaniuk az erejüket, ezért országosan is összefognak. A gyilkosságok nem gyakoriak, Veszprémben sem azért mentek arra a szórakozóhelyre, hogy megöljenek valakit, hanem így alakult a helyzet. Az sincs kizárva, hogy kábítószer hatása alatt álltak, mert nagyon sok a drogos azok között, akik a piszkos munkát elvégzik.
Kell-e az átlagembereknek félniük a bandáktól?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, akkor igen. Ezt mutatja a veszprémi eset is, de ugyanilyen a kecskeméti vagy a pécsi ügy is.
A magyarországi szervezett bűnözés rendszerében hol helyezkednek el az enyingihez hasonló klánok?
Annyira nincs kifejlett szervezett bűnözés Magyarországon. Nem tudnak maffiaszerű hálózatokat kiépíteni, mert mindenki főnök akar lenni. Nincs meg az egység, az összetartó erő. Vannak a nagyok, akik sok pénzzel rendelkeznek, és próbálják maguk alá gyűrni a többit.
Lát arra esélyt, hogy a közeljövőben megfékezze a rendőrség a bandákat?
Először a rendőrségnek kellene megerősödnie, hogy a bandák szerveződését még csírájában elfojtsa. Máskülönben folytatódhatnak a kilencvenes évek közepén elkezdődött bandaháborúk. Ahogy romlik a gazdasági helyzetünk, úgy erősödnek a bűnözői körök. Örülök annak, hogy a miniszterelnök korrupcióellenes hivatalt hoz létre, de a korrupciót nem ezek a hivatalok fogják megállítani.
Mi kellene hozzá?
Tiszta gazdaság, munkahelyek, reális bérek normális adózással, hogy a vállalkozók ne kockáztassanak. Amíg ezek nem teljesülnek, nem lesz változás. Sok a tisztességes ember is, de az adóhatóság és a rendőrség egy része korrupt. És amíg lószar van, veréb is van…

Forrás: (Zóna)

Nincsenek megjegyzések: