2008. május 25., vasárnap

2008. május 24., szombat

Bús magyar ének

Bizony ezt a József Attila verset anno - 1973 - magam is megzenésítettem, és el is felejtettem. Ám lám. Felszakadhatnak a lélek régi sebei ... Ivaskovics Jóska Tanár Úr tegnapi látogatása visszavitt az időben. Hallgassátok hát a Credo együttes hangján és Ivaskovics József által megzenésítve

Credo Ez hát a hon albumról Bús magyar ének

Vendégjárás

Ezen a héten igen tevékenynek bizonyultam. Hétfőn tárgyaltunk és már szerdán helyszíneltünk is a KIVOSZ közgyűléshez Hajdú Tomival, akire a Haiku Tomi név ragad egyben ott van a szeren a videótechnikában is. Kedden KIVOSZ elnökségi volt. Szerdától kezdve pedig minden napra jutott egy-egy kedves látogató. Szerdán Stulával hánytuk vetettük meg a világ folyását és még Gergő nagyfiam is részt vehetett a zenés folozofálás folyamának egy szakaszában. Szerda ugyanis újabban minálunk "fiúnap". :) Csütörtökön Sándorommal és Margitunkkal firtattuk a jövőt. Sándorom elsejével megy átvenni a hivatalát Csíkszeredán. Egy egyházi tulajdonú kultúrális centrum vezetését. Pénteken váratlanul Kárpátaljáról megjelent egy közel 10 éve nem látott kedves ismerősöm, Ivaskovics Jóska zenetanár (zeneszerző, lapkiadó meg ... ) akivel a régi szép időket - Kárpátaljai Magyar Dalfesztiválok - és a nagyapai örömöket vettük át. Így lehet dalaim végül is lekottázára kerülhetnek, ahogy abban tíz éve megegyeztünk. Igazán nem kapkodtuk el. :) Mára pedig megjelent a Főnök ittalvósra. Hálisten házasodik a magyar, mert Gergő nagyfiam jelzése szerint most éppen nyolc esküvőre hivatalosak. Ilyenkor pedig a Főnök megszemlézi a nagyszüleit. Még korai lenne hogy menyasszonyt lopjon. Én meg csak sütögettem pecsenyéimet, főzögettem pörköltjeimet kedvemre, életviteli szokásaimhoz igazodva. Kritikai szellemem majd elpárolgott, annyit örvendeztem. Talán nem is érdemlem én sorstól az ilyet. A képetűdök most már a jobb oldali menüsorban helyet foglaló Fotóalbumomból dátum szerint nézegethetők. E heti hangulatomhoz a Czifrák Bandi féle country dal illik.
Dallban, Kantrijó : A kör megbonthatatlan